Nunu pipafüstbe burkolózva várja őket Novo Cluj határában. Arcán gondterhelt árnyékok. – Maugli főnök – biccent Stefannak –, Damian... mi jót láttatok? Damian nem bírja magában tartani: – Láttuk Aru Arut, Nunu. Ott sétált el előttünk a völgyben Aru Aru!

Azt hiszem, ma is létezik az a hiedelem, miszerint ha pontos órában nézed meg az időt – például pontban 10-kor vagy 12 óra 12 perckor, netalán február 14-én éppen 14 óra 14 perckor –, akkor az azt jelenti, hogy a szerelmed is rád gondol, vagy bizonyíték arra, hogy ő is szeret téged...

Nem volt még regényem, amelyhez ilyen részletekbe menő és szerteágazó kutatást kellett volna végeznem, de valahogy el kellett jutnom arra a pontra, ahol azt éreztem, hogy elég magabiztosan mozgok ebben a világban és anyagban. Külön kihívást jelentett az is, hogy a rengeteg visszaemlékezésből mit és hogyan használok majd fel. Azt gondolom, akár a jövő a téma, akár a múlt, a jelenből írjuk, csak más-más szemüvegen át tekintünk rá.